19. fejezet

Az utolsó fejezet!:) Véleményedet szívesen elolvasnám. 

Lassan lépkedtem le a lépcsőn a földszintre. Nem vittem túlzásba a dolgokat, egy laza fekete farmer és ennyi. A testvéreim nagyon izgatottak voltak, mert körülbelül fél múlva már többen leszünk pontosan egy rokonsággal. Apu a kertben állította fel a kerti padokat, székeket, anya az udvart rendezgette és próbálta azt a rengeteg ételt, amit készített elhelyezni. Amúgy a ház teljesen fel van fordulva, ki bemászkálnak az emberek.

A konyhában nem találtam senkit sem. Egy kis töprengés után (mostanában filozófus lettem haha) úgy döntöttem inkább maradok a nyugiban egyedül, amíg csak lehet. Mert amint kilépek a biztonságot nyújtó rejtekemből valaki le fog támadni a szokásos kérdésekkel: ˝Miért vagy fél meztelen, mindjárt jönnek, igyekezz már! Segíts apádnak pakolni! Vigyázz a tesóidra, nem igaz hogy ennyi idősen is csak a gond van veled!˝

Ezeket elkerülve adok anyunak pár gond nélküli percet. Körülnéztem a sok kaja között, épp egy sült krumplit ettem mikor gondoltam kicsit belemártom Kechup-ba. A nagy okos fejemmel jó mélyen belenyomtam egy piros szószba meg se kérdeztem mi az. Elindultam, hogy ajtót nyissak a türelmetlen csengetőnek, közben bekaptam a krumplit. Azzal a lendülettel ordítottam fel és könnyeztem be.

- Fúúú ezt rohadt erős jézusom!!!! – mondtam, de ott is hagytam Zaynt nyitott ajtóban. Reméltem felfedezi magát bár nem kellett nagyon noszogatni jött magától is. A konyhába rohantam egy kis vízért, de közben majdnem megőrültem ezért irányt választva kirohantam a kerti csapunkhoz. Az arcomat a jéghideg víz alatt lehűtöttem, de a csupasz testemen végigfolyt. Pár perc alatt rendbe szedtem magam. Na, ez nem jött ki túl jól. Egy sosem látott rokonság lépett be az ajtón. Ránézésre elegánsak voltak, sőt inkább egy komoly család. Kocka gyerekek. Valószínűleg velem és Zaynnel egy idősek lehettek. Két srác és két csaj.

Ezzel nem igazán foglalkoztam, mert Zayn annyira röhögött, hogy a földre esett. Ekkor én is rákezdtem megnyitottam a csapot, feltöltöttem a tenyereimet vízzel és az egészet ráfröcsköltem. A fekete ingje rátapadt a mellkasára, haja hol vizesen, hol szárazon tapadt össze. Simán hihették róla azt hogy komoly és helyes fiú. Ha nem vihogott volna a földön fetrengve rajtam és konkrétan saját magán.

- Húúú... Jól látom Malik, hogy megint magadat adod? – hallottam meg a hátam mögül egy nevető hangot. Ki más lehetne, mint a mi kis szöszi haverunk?

- Ni! Segíts, nem bírok vele. – mutattam a földre, vagyis hát a fekete hajú haveromra. Végül felrángattuk, mindenki rendben volt anya egy határozott mondattal felparancsolt minket a szobámba átöltözni, az és esetemben pedig felöltözni. Persze itt is ment a hülyülés. Az ablakom pont a kertre nyílik, a jó idő miatt nyitott ablak alap. Így történt, hogy egyszer csak valamelyikünk telójából felcsendült egy rock zene nem kis hangerőn, mi 3-an csak ordítozva tudtunk kiabálni, és elszabadult a pokol. Kereken tizenhárom perc alatt sikerült felöltöznöm. Aztán lesiettünk megigazítva magunkat bemutatkoztunk az eddig érkezett vendégeknek. Kerültük a srácokkal egymás tekintetét, még a suliból is tapasztalatból tudjuk, hogy nem bírjuk visszafogni magunkat ha valaki, elneveti magát. Emlékszem egyszer reggel szokás szerint hamarabb leértünk és a suli egyik padjára leülve szórakoztunk. Niall – nél volt gumicukor azt ettük, Zayn pedig kólát ivott. És kicsit elszámítva magát félrenyelt egy viccen. Matekon eszembe jutott a sztori erre felröhögtem. A mellettem ülő Niall is majd Z kapcsolt és úgy döntött bemutatja még egyszer. Az osztálynak tetszett, ő megúszta egy szaktanárival, de igazából nagy jelentése neki nem volt, szerinte meg érte. 

Talán kicsit furcsa lehet, hogy egyetemre készülök, de a haverjaimmal kb. egy 5 éves szintjén állok, de valljuk be még nem nőttem fel. Valami ilyesmiről gondolkozhatott Zayn is.

- Hallod Lou, mi lesz veled abban a suliban a sok komoly gyíkarc között? Kivel fogsz hülyülni? – kérdezte.

- Hát, talán lesz pár ilyen jó fej gyerek, mint te! – Húztam el a számat. 

- Kétlem, de reménykedjünk.

Már javában folyt a hangulat. Lassacskán megtelt a kert szinte alig látott rokonokkal. Mondjuk, lehet nem is a rokonaim. Vagy csak engem fogadtak örökbe, mert hát a velünk egyidősek nem nagyon voltak ennyire retardáltak. Néhányan próbáltak hozzánk kapcsolódni, de nem egyezett meg a stílusunk. Mindenkinek megköszöntem, hogy eljöttek, bár lényegében én nem akartam nagy felhajtást, szóval ez családi látogatás volt. Időközben Brady is feltűnt, hatalmas mosollyal és szigorúan fekete vasalt hajjal (mostanra még egy fekete fülbevalót beszerzett). Könnyedén hozzánk csapódott, nagyon egy hullámhosszon járunk.

Hamar délután lett a rengeteg kaja, amit elfogyasztottunk időközben felszívódott. Erre az esetre jött a sok nasi megoldás. Kipakoltunk a kertben lévő padokra és ott elvoltunk. Nem csak én Zayn Niall és Brady, hanem a többi velünk egykorú. Körülbelül 6-7 ember fiúk lányok vegyesen. Találtam egy srácot akinek fülbevalója volt és igen, jó sejtettem, hogy ő nagyon jó fej. Végigröhögtük a délutánt. Aztán csengettek. Nem foglalkoztam vele, Lottie megnézte ki az.

- Igen, van egy nagy park, ahol külön tér van a deszkázóknak. Ha kimegyek, mindig van ott valaki, egyszóval nem lehet unatkozni..- Mesélte az egyik fiú a lakhelye értelmeit.

- Louis! – ordította a húgom. Csak hátranéztem. – Itt van Hazza.

- Hogy mi? – akadtam ki egy kicsivel hangosabban, így páran felém lestek. Zavartan felugrottam a helyemről. Átsiettem a konyhán, a nyitott ajtó előtt ácsorgott. Mikor meglátott félősen nézett rám, én pedig kimérten. Na nem mintha azért mert nem érdekelne, csak féltem elárulni az érzéseimet azelőtt, hogy ő is ezt tenné. – Szia. – szinte suttogtam.

- Szia, Louis.

Eszem ágában sem volt kimenni az emberek közé. Ezt a dolgot tisztáznunk kell. Felsétáltunk a szobámba, szinte éreztem a belőle áradó feszültséget. Bent, már az ajtó mögött kicsit lenyugodtam. De ez csak pár másodpercig tartott. Míg Harry gúnyosan felhorkantott. Felhúzott szemöldökkel néztem hátra rá.

- Mi az?

- Könnyen pótolható voltam? – kérdezte gúnyos hangon és felvette az ágyamra dobált ruhákat, köztük Zayn ingét. Az arcához emelte és megszagolta. – Hm. Malik. Mindig is sejtettem hogy zavaró tényező.

Idegesen téptem ki az ujjai közül az anyagot. Felhúztam magam, hisz hogy képzeli, egyből rohanok máshoz? Persze megtehetném, nincs kötődésem Harold-hoz. De nem tettem.

- Itt az egyetlen zavaró tényező te vagy Styles... – kijelentésemen kissé meglepődött. – Jól hallod. Lemondtál rólam, megérdemled a kínlódást. – nyögtem ki könyörtelenül, és közben lépésekben hátráltam, mivel egyre csak közeledett.

Hátam nekiütközött a falnak.

Nem volt több hely. És nem volt számunkra több önuralom.

Ajka súrolta az enyémet. Szigorúan néztem zöld szemibe, de akaratlanul is elejtettem a kis jelet - szemeim lejjebb vándoroltak. Magam mellett lévő kezeimet megfogta, ujjaink összekulcsolódtak, és a fejem mellé szorította.

- Tudod Tomlinson. Egy percig sem mondtam le rólad. Sohase tudnék. – suttogta és ajkait szorosan rányomta az enyéimre...  

Köszönöm a rendszeres olvasóknak a türelmeket!:)

Green Light (Ashton Irwin fanfiction)

A felső linkre kattintva benézhettek egy most induló Ashton Irwin /5sos/ blogra.

Ígéretesnek tűnik!:) 

18. fejezet

Sziasztok. Bocsánat a kimaradásért, és nem is a legjobb írás. A végén az idézet egy zeneszámból van. Igazából nincs köze a részhez, próbáltam ideillő sort másolni. Ezeket a sorokat és az egész fejezetet- főleg a végét mert az eleje még régebben íródott. - egy nagyon jó barátnőmnek írtam.Már nem tudja elolvasni de bízok benne hogy megkapja és tudja mennyire szerettem. 

Ja, és asszem lassan vége a történetnek, még pár rész. Nem terveztem sokra de majd kiderül mi lesz. Gondoltam szólok hogy ne érjen senkit se meglepetésként! Jó olvasást! 

* Louis*

- Te mégis mi a francot képzelsz? – rántotta el tőlem a srácot. Ránéztem, és megijedtem tőle. Zöld szemei olyan félelmetesen méregettek minket, főleg Brady-t. Ujjaival erősen szorította a srác karját, aki szerintem azt hitte Harry a pasim.

- É.. Én, ne haragudj!! Azt hittem.. azt mondta nincs senkije és..

-  És rámásztál? Na, most véged! – Harry már nem üvöltött. Ezt fenyegetően mondta.

- Ne légy szíves... Eltűnök! – mondta Brady. Most rajtam volt a feladat, hogy utána kapjak. Nem Harold fogja eldönteni kivel lehetek együtt, nem függök tőle.

- Louis! – nézett rám fenyegetően. – Te rohadtul részeg vagy, nem tudod mit teszel!

- Néha a részeg emberek hozzák a legjobb döntéseket! – jelentettem ki teljes magabiztossággal, de véletlenül elkuncogtam magam. Egy sötét pillantás és féloldalas mosoly fogadott egy pillanatra, de eltűnt.

Még egyszer a szemébe néztem, és kirántottam karomat a markából. Nem is vettem észre mikor kezdett rángatni. De utánam kapott, átölelte a derekam és elvezetett a konyháig. Ellenkeztem, de vele szemben nincsen esély ezt már megtanultam. Szótlanul ültem az egyik széken, megjátszva a megsértett kamaszt, akit az apukája nem enged el pasizni. Elém rakott egy pohár vizet, amit meg kellett innom, hátha segít feloldani a véremben lévő alkoholt. Mikor nem mozdultam, elröhögte magát hihetetlen makacsságomon. Egyik kezét végigvezette a combomon, a másikkal megfogta a poharat és az arcom elé helyezte. Megforgattam a szemeim, és lehúztam az egészet.

Nem lettem jobban, még mindig szédültem + fájt a fejem. A hányinger is csatlakozott, de az előbbi szendvicsnek hála a gyomrom nyugodtabb volt. Kaptam egy puszit a homlokomra és egyre haladt lejjebb. Mikor a szám széléhez ért, már mosolygott. Ujjai a homlokomon voltak. Elhúzta a száját és is kutakodás után lázmérőt nyomott a kezembe.

Újra ágyba lettem ítélve, de nem engedelmeskedtem. A nappaliban a buli nem állt meg, direkt úgy helyezkedtem, hogy belássak a konyhából is. Hamar meglett, akit kerestem, magába roskadva ült a földön – késői érkezése miatt nem volt már helye a kanapén. Annyira sajnáltam. Helyes aranyos, sőt még nekem is bejön, de van mögöttem, vagyis előttem egy ember, aki irányít. Akit már nagyon unok. Aki miatt nem fogadtam el az ösztöndíjat az egyetemre. Nem véletlenül mondják, hogy ne a szerelem vezessen, hanem gondoljak a jövőre is.

Mintha Brady megérezte volna, hogy őt nézem. Felém nézett és halványan elmosolyodott. Összekapcsolódott a tekintetünk, beharaptam a számat ahogyan végigmértem. Nagyon magas, vékony. Erős csontozatú, körülbelül mint Hazza. Sötétbarna (szinte fekete) haja kivasalva lóg a gyönyörű kék szemeibe.

Szerintem ő is – hozzám hasonlóan – a másikat elemezte. Még pár percig nézelődtem volna, de Hazz beszélgetést kezdeményezett. Először csak kérdezett én pedig mint aki unja csak odanyögtem pár szót. Végül sóhajtott és lassan adott egy se nem puszi, se nem csókféleséget.

- Harry, légy szíves hagyd ezt abba! – mondtam, és eltoltam magamtól.

Teljesen ledöbbent a hirtelen reakciómtól. Láttam rajta, hogy még mondana valamit, aztán nem tette. Lemondóan arrébb állt pont mellém. Előkapta a telefonját és azon bütykölt valamit. Felismerésként csapott le rám a tudat, ahogy megláttam a kezében. Elővettem a sajátomat is, megkerestem a tekintetemmel Bradyt aki pont engem bámult. Számára eléggé feltűnően leraktam a készüléket magam mellé az asztalra. Reméltem, hogy nincs annyira az alkohol hatása alatt és sikerül valahogyan felhívnom rá a figyelmét, hogy ˝hé! Itt van ˝. Ha valamilyen szinten gondolkozik talán sikerül.

- Harry, mi maradhatunk Brennel reggelig? – kérdezte a húgom aki szerencsére nem sok alkoholt fogyasztott.

- Felőlem. – rántotta meg a vállát Hazz és arrébb sétált. Valamit matatott, próbáltam a szemem sarkából kivenni mit csinálhat. – De kérdezzétek meg Lou-t is. Mondjuk elég morci a kedve. – nevetett fel. Motyogtam egy ˝nem is!˝-t , de nem hatotta meg őket – kegyetlenül kiröhögtek.

- Akkor én megyek is haza! Itt nincs szükség rám. – álltam fel és az előszobába indultam. Felkaptam magamra a cuccaimat, megigazítottam a tükörben magam. A 3 lány, vagyis bocsánat Lottie Bren és Hazz próbálták visszafogni a kitörő nevetésüket, kisebb sikerekkel csak néhány kósza mosolyt eresztettek el.

- Már mész is? – kérdezte egy szomorú hang a hátam mögül. Hirtelen fordultam meg és egyből hátra ugrottam, mert egy kíváncsi szempár elég közel volt hozzám.

- Igen.

- Akkor elkísérlek. – mondta és már bújt is bele a cipőibe. Elköszöntem a nappali embereitől, Gemma még puszit is kapott. A telefonomat a zsebembe csúsztattam és már egy ember társaságában lépkedtem a kinti megvilágított aszfalton.

***

- ....És komolyan nem tudja hogy miatta nem mész? – tátotta el a száját Brady.

- Igen. Sajnos a nagy döntésekben nem vagyok profi. – Mondtam és lehajtottam a fejemet.

Harry még nem tudja hogy  nem megyek az egyetemre.

- Szerinted lehetséges még, hogy elvállaljam? Mert hát nem minden nap kap lehetőséget az ember, hogy ingyen ösztöndíjjal tanuljon egy igen jó egyetemen.

- Ha holnap beszélsz az igazgatóval akkor biztosan sikerül elintéznie.

- Eljönnél velem?

- Hova?

- Hát a dirihez.

- Nem.

- Naaa légyszi! Csak egy kis idő és neked nem kell semmit se mondani.

- Nem. Ismerem a dirit és ő is engem, nem akarok félreértést. – mondta.

És tartotta a szavát. Sokáig. De aztán megtört a jég. Másnap reggel csörgött a telóm. Azzal a mondattal kezdett, hogy benne van. Őszintén azt sem tudtam miről vagy szó, vagy esetleg kivel beszélek. Egyből le is rakta. Azt hittem szívatnak, de akkor rájöttem, hogy ez a valóság mikor berontott a szobámba egy felkelni, indulunk! - mondattal.

Ez volt 1 hónapja. Sikeresen elintéztünk minden papírt, amit még lehetett nem is olyan sok idő múlva jött a levél a gratulálunk szöveggel. Az iskolában,  vagyis a régi sulimban a legtöbb tanár aki tanított sok sikert kívánt, és elmondták mennyire büszkék rám. Meg hogy tudták, hogy sokra viszem. Ez szerintem hülyeség, hiszen még csak egy egyetemnél tartok.

Szüleim majdnem elájultak a hírtől amikor elújságoltam mindezt. Az egyetlen fiukat felvették egy sikeres egyetemre, sőt annyira okos hogy az utolsó 2 évet már ki sem kell járnia a gimiben. csak mosolyogva hallgattam a beszédüket amikor boldogan mesélték a nagyiéknak. Ennek tiszteletére összehívták a rokonságot (bár fogalmam sincs minek) ezért ma délután jön a nagy családunk. Megegyeztem velük, hogy már rég voltunk mi így együtt ilyen sokan és emiatt van ez az egész.

Zayn a héten jött haza. Megbeszéltünk mindent és kibékültünk. Hiányzott és én is neki nem is tudjuk miért nem kerestük egymást. Az egész családja jól van, sőt a nagyobbik húga a mellettünk lévő városba megy gimibe. Nagymamájával ültünk a teraszon – sok időt töltök az idős asszonnyal, szinte a másik unokája vagyok. - amikor hazaállított a rég elveszett arabgyerek. Mindhárman ledöbbentünk. Én és a nagyi azért mert hazajött váratlanul ő pedig mert náluk voltam.

Brandynek az emós haveromnak sok mindent megköszöntem. Mint kiderült a volt sulim igazgatója az apja. 1 hétig le voltam döbbenve, de azóta már igazán megszoktam. Nagyon jó barát lett, hetente találkozunk.

Talán a legnehezebb Harryvel volt. Nem akarta elhinni sőt nagyon haragszik rám, még most is. Szerinte átverem azzal, hogy ennyi év jó barátság vagy szerelem után lelépek és egy új életet kezdek. Erről pedig szó sincs. Meg kell értenie, hogy nincs más választásom, ha jó életet akarok. Most augusztus közepén igazán szép idő van egy kerti délutánhoz. 1 hónapja nem ad semmilyen jelet magáról. Meghívtam őt is erre a kajálásra – a gáz csak az, hogy Brady is jön. Ki kell békülniük.

Egy ilyen gyönyörű napsütéses boldog délutánon a hangulatot nem ronthatja el. Feltéve ha eljön. Mert még nem jelzett vissza a meghívásra. Csak nem lesz ennyire makacs.  Remélem. Mert egy hónap alatt lehet mindketten változtunk. Én komolyabb lettem és megfontoltabb Harry pedig mindig is az volt. Egy biztos. Találni fogok alkalmat arra, hogy mindent megköszönjek neki..

 ˝Az idő megáll, még mindig

gyönyörű az egész lénye.

Én bátor leszek,

Nem hagyom senkinek,

hogy elvegye

Mi itt van a lelkemben.

Minden lélegzet,

Minden óra erre emlékeztet.

Egy lépéssel közelebb.˝

Christina Perri - A Thousand Years

17. fejezet ~ Egy smiley

Sziasztok!:) Üdvözlöm a 2 új feliratkozót! Kérlek ne vessetek meg, ne kínzás csak így gondolom el a történetet!:) Ezzel együtt az új szereplőt, aki sokat lesz Lou közelébe ;) 

Ja! És dobjatok meg lécci egy komival... Egy betű, szó vagy mondat. Névtelenül, kód nélkül lehet!! Nekem sokat jelent! Nagyon!<3 

Jó olvasást!:) 

*Louis*

Hangos csörömpölés, nevetések, pár káromkodás és a szilánkokat söprés hangja.

Erre ébredtem, majd miután már tudtam érzékelni, az időt is megállapítottam. Éjjel 2 óra körül. Az eddigi elhelyezkedésem kezdett kényelmetlenné válni, gondoltam megfordulok. Talán a fejemnek is jobb lesz – ami még mindig sajgott. De Harry karja nehézkedett rám, és ahogy arrébb raktam kinyitotta szemeit, rám nézve egyből megkérdezte, hogy fáj-e valamim.

- Nem, Hazza nyugi. Semmi bajom, csak felébredtem. Talán lemegyek inni. Igen. Azt lesz a legjobb!- mondtam, és kimászva felálltam. Vártam 2 percet, hogy enyhüljön a szédülés. Talán Harry azt hitte gondolkozok a maradáson. – Nyugodtan aludj, már jól vagyok és tuti elleszek.

- Oké. De vigyázz a sötét ajtókkal. – vigyorodott el és mintha kinevetett volna, úgy nézett rám. Ennyire vicces lenne, hogy félek, mert meg kellett néznem vele egy hülye horrort?

Mindegy alapon kimentem a szobából és jól becsukva az ajtót lebotorkáltam a nagy lépcsőn. Elhaladva a nappali előtt belestem, a zajok forrását keresve. Hamar megtaláltam, körbekerítették egy szalaggal. Nem ám feltakarítják... ÁÁ majd belelép valaki. Csak röhögni tudtam rajta, régen én is szinte így éltem.  A konyhában egyből találtam valamit. Már ki volt öntve, nem úgy tűnt, mint amiből hiányozna. Beleittam, nem is volt olyan rossz, csak kicsit keserű. Nem találtam meg az üveget, amiből származott ezért keresésre indultam. A végén a nappaliban ülve egy kanapén nevettem a jobbnál-jobb sztorikon. 

Nem is rossz annyira ez a társaság. Mindenkinek megvan a maga sajátossága, csak közelebbről megismerve kell azt megtalálni. Például egy sráccal nagyon jóba lettem. Neki is van tetkója, és még sok összevisszaság is, de azon kívül teljesen normális arc. Mindig valami más került a poharamba. Felszabadultan nevetgéltem, mint aki részeg. De nem voltam az. Vagyis én azt állítottam.

Valaki valami szörnyű hörgős- rockos zenét rakott be. Más esetben megőrülnék, ha ilyet kéne hallgatnom. De most nagyon jól esett. Egymásba kapaszkodtunk a fiúval – nem tudom a nevét azt kihagytuk- és felszabadultan ugráltunk egymás karjaiban.

Mintha 100 éve ismernénk egymást. Mindent kibeszéltünk, elmondtam neki, hogy szeretem a fiúkat és jelenleg szinglik közé tartozom. Fordítva is így volt.

- Deee ezt ne mond senkinek! – mondta nevetgélve a fülembe, kicsit se halkan. – Csak ilyen cukifiúk tudhatják a tikomat... – kacsintott és az ujjait a hátamra vezette. Lágyan cirógatott, miközben halkan sóhajtoztam mellette. A jó kis helyzetből egy lány húzott ki, az orrunk alá tartva a pezsgős üveget, hogy igyunk. Kikaptam a kezéből és úgy, ahogy volt beleittam. Már vagy 2 óra is eltelt, kezdtem kicsit rosszul lenni.

- Bradyy – mondtam a nevét hosszan elnyújtva a kicsi ˝jókedvemtől˝. – Én rosszul vagyok, kijössz velem a konyhába? Naaa Légyszi légyszii...

- Gyere – vihogta. Egy csöppet megcsúsztam a küszöbnél, ezért fel kellett rángatni a földről. Én pedig teljesen el voltam ott is.

Valaki megint az orrunk alá nyomott valamit. A buli teljesen fel volt pezsdülve. Minden rendben volt, azt leszámítva, hogy valaki megitatta a cserepes növényeket borral. Nem tudhatjuk honnan szerzett bort. Amíg én a mosogató felett vártam, mikor rókázom el magam, addig Brady nekiállt valami ehetőt csinálni.

- Lou, nem tudod merre van a vaj? – csak megráztam a fejem. Nem voltam abban az állapotban, hogy gondolkozzak. Végül is hamar feltalálta magát. Igaz, nem bírtam ki röhögés nélkül, mikor leejtette a kenő kést. Neki ez nem tetszett, úgyhogy hozzám vágta.

- Hé, vajas lettem. – mondtam szomorúan, lefelé görbülő ajkakkal. – Most add ide az ingedet!

Ő ezt teljesen komolyan gondolva levette, de sajnos volt alatta egy póló. Egy nagyon szexi póló.

- Azt is vedd le! – mutattam rá huncut mosollyal.

- Akarod? – kérdezte, és piercinges szemöldökét fel-le húzogatva végigmért. Beharapott ajkakkal elgondolkoztam. Naná. Bólintottam egyet, ezzel mutatva a válaszom. Megvonta a vállait, és lekapta magáról.

- Hűű... – bukott ki belőlem. Csak felnevetett és visszafordult.

- Nézd! – vihogott, majd közelebb jött. Belenyúlt a vajba és a kezén lévővel valamit rajzolt a homlokomra. Arrébb állt, így pont láttam magam szemben a visszatükröződő ablakból. Egy smiley. J

- Nagyon cuki lett.

- Tudod, olyan mint te. – megvonta a vállát és a kezembe adott valami szendvicsszerűt.

Pár perc alatt befaltuk. Leültünk egy lépcsőfokra és vigyorogva beszélgettünk. Közben többször is megtelt a poharunk a srácoknak köszönhetően. Igen, sört is ittam pedig attól nagyon rosszul vagyok. meg most is. Bár nem éreztem, csak jókedvet. A rosszullétet kizártam a fejemből, csak nagyon fájt a fejem és úgy éreztem mindjárt felrobbanok, annyira melegem volt.

- Héj srácok, nem jöttök be a nappaliba? Itt olyan uncsi. De mi mindjárt filmezünk.

- Nem, most itt is jó. – mondta a haverom.

- Hát oké.

- Ketten maradtunk. Nincs kedved valami ˝szórakoztatót˝tenni? – kérdezte, miközben a combomat simogatta. 

Sötétbarna (kivasalt) haja egészen csapzottan hullott a szemeibe – amik egyébként csak közelről megállapítva voltak nagyon mélykékek. Messzebbről nem látszódtak.

- Most nincs! – kacsintottam rá. Játékosan rácsapott a másik combomra. Én nem hagytam magam, visszaadtam neki. Akkor ő vette támadásba a karjaimat. Egészen izmos volt, legalább is nálam biztosan, ezért esélyt sem adott rá, hogy kiszabaduljak.

- Oké, oké! – Leálltam, csak eressz el. – kérleltem mosollyal az arcomon. Azonnal megtette.

Rövid, kissé kínosnak nevezhető csend állt be kettőnk közé. Ezt hamar megtörte, azzal az összesem téveszthető nevetésével. Végül kibökte, hogy viccesen lefolyott a mosolyom. Elsőnek kómás fejjel kicsit sem fogtam fel. De emlékeztetett a homlokomon ékeskedő vajarcra. Én is csatlakoztam a nevetéshez. Odanyúlt, hogy letörölje, de kissé összeráncolta a homlokát.

- Nem csoda, hogy olvad, hiszen tűz forró az arcod..

- Nem baj, biztos kimelegedtem. – mondtam. Felálltam a kissé kényelmetlennek nevezhető lépcsőről, hogy kinyújtóztassam elzsibbadt testrészeim. Kicsit szédülve nekidőltem a falnak. Brady is feltápászkodott és kicsit gondolkozva nézett egy pontot.

Felém dőlt, magabiztos tekintettel és akkor történt meg, hogy megkaptam a sokadik csókomat is...

Igen.

Tőle.

Akit most ismertem meg.

Nem, nem érdekelt más. Csak élvezni akartam, ami sikerült is,mert azzal nem volt gond, hogy egy srác áll előttem. Jóképű, kedves és cuki. Más nem is kell. Ez így lett volna jó, ha a lépcső tetejéről nem indulna meg valaki.

Egy magas, göndör, zöld szemű szívtipró...

16. fejezet- Ez szerelem, érzem!

És sziasztok! Boldog karácsonyt minden olvasónak. Én boldog vagyok, hiszen 2422 oldalmegjelenítés, 5 feliratkozó / név szerint:Anna Katona, Viktória Kolozsi, Larry Stylinson, Angel Dark, forever Nialler. 

A két rendszeres komizó: forever Nialler és  Niké Fox <-- akik mindig feltöltenek boldogsággal. <3 

És persze azoknak is akik nem jeleznek, de az oldalmegjelenítés elárulja őket. Köszönöm nektek, ezért imádom az írást. Ez pedig szerintem egy cuki rész, olvassatok, komizzatok / névtelenül, kód nélkül is lehet!!! / és tegyetek még boldogabbá a véleményeitekkel. 

Ölelés: Tami :) 

* Louis *

Az idióta kirohanásom után már higgadtan ülök az ágyon. Harry nem tudja mi történt és én se akarom elmondani. Csak a tudomásomra adta amit gondolt, persze azért eléggé megijedtem.

- Mit csinálsz? – érdeklődtem tőle.

- Nézünk egy filmet oké? – nézett rám azzal a gyönyörű zöld szemeivel. csak megrántottam a vállam, hiszen amúgy is az lesz, amit ő mond. Pár percig keresgélt aztán mellém ült és elindította. Érdeklődve néztem, ő pedig csak sejtelmes mosollyal bámulta a képernyőt. Aztán elsötétült a kép és bevillant egy ijesztően kifestett nő a résnyire nyitott ajtóban. Vagyis férfi női szerkóban. Hatalmasat felsikítottam, és felugrottam az ágyról. Hazz csak elnevette magát, biztos tudta, hogy ezt nem fogom kibírni. Zihálva néztem rá, azt se tudtam mit kellene tennem.

- Na, ne félj, csak gyere ide hozzám! – mondta kedves hangon és kinyújtotta a karját. Egyet gondolva elfogadtam és már az ujjait szorongatva ültem vissza. A biztonság kedvéért becsuktam a szemem, vagy csak néztem a szoba pontjait, jó messze a horrorfilmtől. Nem szerettem, ha hányingerem van, de most majdnem mindent vissza kellett tartanom. Akkor lett elegem, mikor fél óra elteltével még mindig csak női sikolyok hallatszottak.

- Hé, Lou, jól vagy? Nagyon lesápadtál.

Csak megráztam a fejem felugrottam és sietősen elhagytam a szobámat. Egyenesen a fürdőbe indultam és megtámaszkodva a csapon kifújtam a levegőt. Pár perc alatt jobban lettem, de úgy döntöttem szólok Harrynek, hogy ezt a ma estét én már nem töltöm a szobában a sötétben. Pechemre ahogyan oldalra fordultam ott állt valaki az ajtóban. Hátraugrottam és a kezemet a szívemre téve nyugtattam magam, hogy ˝nyugi, ő csak Hazzus!˝. Elindult felém, megállt előttem és aranyosan átölelt. Nyugtatónak szánt szavakat motyogott, bár nem tudom ő hogy értelmezte a ˝majd becsukod az ajtót és nem tud bejönni˝ mondatot.

- Én nem megyek vissza! – jelentettem ki.

- Jó, akkor hova mész?

- Haza!

- A sötét utcákon? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.

- Ajjh!

- Ugye, én is így gondoltam. – jelentette ki és összekulcsolt ujjainkat maga után húzta.

Nem a szobába ment, hanem végig a folyosón. Lesiettünk a lépcsőn és felvette a cipőjét.

- Te nem jössz? – kérdezte és felém nyújtotta a sajátjaimat. Észbe kaptam, és sietősen próbáltam utolérni.

Felöltözve léptünk ki a házból. Nem volt annyira hideg, pont, mint a nyárias éjszakák, de azért mégis egy pulcsit kaptam magamra. A betonon csúszott a tornacipőm talpa az esti esőzés miatt. A bejárati ajtótól balra indultunk el, még bent az udvarban. Pár méter után füvön lépkedtünk, a világítást csak az ablakok mögül kiszűrődő fények adták. Egy kis kaput láttam két oldalán pedig mindössze kb. 1 méter magas kerítést. Az elkerítő mögött közvetlenül egy igen érdekes fa állt. Egy ága normális, mint a többi fának függőleges volt. A másik kettő szinte vízszintes, áthajolva a kerítés fölött.

Harry ahelyett, hogy kinyitotta volna a kaput, egy könnyed ugrással az átlógó ágon teremt. Mosolyogva nézett rám és nyújtotta a tenyerét, hogy felsegítsen engem is.

- Gyere Lou, segítek.

- Harry, biztos vagy te ebben? – kérdeztem vissza. Le sem tagadhattam volna a hangomban megtalálható bizonytalanságot.

- Innen pont belátok a nappaliba. Lottie smárol egy sráccal. – vonta meg könnyedén a vállát.

- Mi? – abban a pillanatban máris Hazz mellé próbáltam furakodni. Egyensúlyozva közeledtem felé, ő egy könnyed mozdulattal megfogta a derekam és egy csókért húzott magához. Meg is kapta amit akart, olyan profin csinálta, hogy szinte meg is feledkeztem a húgomról. Elkaptam a fejem és érdeklődve vizslattam a nagy ablak mögötti embereket. Meg is találtam, Brennel beszélgetett. Átvágott. Dühösen fordultam Harold felé, aki mosolyogva csókot akart adni.

- Harold! Átvertél! Mondd, hogy nem így akartál felcsalni!

- Sajnálom Louis. Nem szokásom hazudni. Legalábbis ha nincs rá nyomós okom. – kacsintott egyet.

- Na jó, nem tudok rád haragudni. – nevettem el magam és puszit nyomtam a szájára.

Végül is pár perc alatt megunta a fán ücsörgést. Állítása szerint ő sokat volt már itt, én pedig majd többször is jöhetek. Lemásztunk, már a túloldalon és tovább vezetett. Egy kicsi ösvény volt végig a kert szélén. A végére érve 3 hatalmas kő volt olyan ˝szétszórt˝ elrendezésben. Az egyiket kinéztem magamnak, és eldöntöttem, hogy ott fogok most letelepedni. Harry mintha meghallotta volna a gondolataimat, lazán felült, az ölébe húzott, és lágyan megcirógatta a karomat. Libabőr futott végig a testemen, olyan jó érzés volt. Elmosolyodott, mikor észrevette a reakciómat. Sőt, nem vette el a kezét, hanem tovább simogatott bársonyos ujjbegyeivel. A szabad karját az ölembe húztam – csak egy rövid ujjú póló volt rajta- és jéghideg ujjaimmal ugyanazt tettem vele mint ő. Jólesően felmordult, közelebb hajolt és lágy puszit nyomott az ajkaimra. Elmosolyodtam. Ez szerelem, érzem, csak még egyikőnk sem mondta ki. De a tetteink elárulják ebben biztos vagyok. Szívesen megnézném magunkat külső szemmel, hogy ha ránk néznek ugyanazt láthatják-e mint mi gondoljuk- vagyis eddig csak én. Abba hagyta amit elkezdett, helyette benyúlt a pólóm alá, és a hasamat kezdte simogatni. Nem volt hideg, inkább forró a tenyere, de mégis fázni kezdtem. Szorosan hozzá bújtam, amit mosolyogva fogadott.

Már jó pár perce ülhettünk kint, de szerintem feladta – a folytonos fogvacogásomat hallva- és megkérdezte, hogy ˝nem fázok? ˝

- Csöppet- válaszoltam. Ujjait a hajamba vezette, lágyan beletúrt. De nem állt meg, tenyerét a homlokomra tette. Homlok ráncolva nézett.

- Biztos jól vagy? Nagyon forró a homlokod. Szerintem ez láz. – állapította meg.

- Pe-persze... – vacogtam.

- Na jó, - sóhajtott,  lazán félrerakott és felállt. – Gyere, megnézzük.

Felpattantam, de az nagyon nem volt jó ötlet, mert annyira megszédültem, hogy visszaestem. Felnyögtem mert már a fejfájás is csatlakozott a huppanástól.

- Jézusom! Lou, mid fáj?

Szorosan lehunytam a szemem, körülbelül 10 másodperc elteltével tudtam csak válaszolni.

- A fejem, de az nagyon. Ja, és szédülök. Nem kicsit.

- Oké. – csak ennyit mondott, és felkapott az ölébe. Tudom, sokszor csinálja ezt, de mégis azért nem vagyok valami könnyű srác. Őt ez nem zavarta. Puszit nyomott a homlokomra, és elindult vissza. A kiskaput most nagy nehezen kinyitotta – nem azért mert gondot okozna neki. Csak engem cipelve fél keze is alig volt.

- Jó, most letehetsz. Fel tudok menni csak fogda a kezem. Nem akarom összetörni magam.

Motyogott valamiféle ˝Azt én sem!˝ szavakat. A konyhában leültetett. Keresgélt, majd egy lázmérőt adott a kezembe.

- Mérd meg, addig keresek valami gyógyszert.

Végül is neki lett igaza. 39.4-es lázzal már az ágyában izzadtan feküdtem, jó mélyen betakarózva. Hazza hason elterülve feküdt mellettem. Egyik kezét rajtam pihentetve, fejét felém fordítva, zöld szemeit végig magamon éreztem.

- Nyugodtan aludj el. – mosolygott rám. Elpirultam.

- Nem akarom elszalasztani azt az időt miközben  nézhetlek. – jelentettem ki.

Válaszul egy csókot kaptam. A legodaadóbb, leggyengédebb, legszerelmesebb csókot, amit Harold nekem adott mióta őt közelebbről is ismerem. 

Blogajánló: Sok nagyon ügyes író ír sztorikat Larry Stylinsonról karácsony napjától szilveszterig. Higgyétek el megéri, nagyon ügyesek!:) ( kattintsatok a címre) 

Larry Christmas! 

15. ~ Mert megbíztam benned...

Sziasztok!:) Köszönöm az oldalmegjelenítéseket, és a 2 komit az előző részhez.Most jöttem rá mennyire szeretem írni ezt a blogot. Az elején furcsa volt a Larrys írás, de ez szinte az életem része lett, ennek a pár olvasónak hála. Ugyhogy köszönöm és jó olvasást, már csak 1 hét és szünet!:) 

* Harry*

Este 7 óra körül úgy éreztük ideje lenne menni.  Azt hiszem félre értelmeztem a jeleket Brennel kapcsolatban. Inkább maradni akarok a barátság mellett, mert közelebbről megismerve egy visszahúzódó kislány. Jobban szeretem a vadabbakat.  Teljesen el is felejtettem Gemmáékat, ezért úgy döntöttünk felugrunk hozzánk is. Egy gyors helyzetjelentést adtunk le a Tomlinson házban és már indultunk is. Közben még egy fő is csatlakozott hozzánk, Niall aki épp a játszótéren üldögélt egy hintában. Fogalmam sincs miért, de amint látom neki is megcsillantotta a szemét Bren. Így hát már a nem kicsit hangos 5 fős társaságunk megindult a Styles házba.

- Lou! Na, kérlek! – Louis teljesen megnémult, nem akar kommunikálni senkivel, nem tudom, mi lehet a baja. Nyomtam egy puszit a homlokára, és összekulcsoltam az ujjainkat. Vártam a reakcióját. Egy kicsit megrándult a szája sarka. Ezt jó jelnek vettem, ezért szorítottam egyet az ujjainkon és mosolyogva fecsegtem tovább Niallel.

- Zaynt nem hívjuk át? – fordultam körbe. Louis nagyot sóhajtott mellettem.

- Elment haza. – mondta.

- De hát ott lakik. – mutattam a pár méterre álló házra.

- Úgy értem a családjához. Itt a nagymamája lakik.

- Ja, akkor mindegy menjünk tovább.

Hamar oda is értünk, pár utca volt. Louis csöppet lehiggadt, szerintem semmi áron nem árulta volna el, de tetszett neki az, ahogyan törődök vele. Nekem is tetszett. A szüleim és Gem tudta, hogy fiú-lányok egyaránt bejönnek nekem, a haverjaimnak feltűnt. Ezért senki sem szólt meg. Főleg mert szeretnek és elfogadnak, valaki tart attól, hogy leütöm. Mások véleményei nem érdekelnek. Ezért sem szeretem a nővérem társasági körét. Csupa homofób ember, akik mindenkit lenéznek. Pedig a testvérem nem illik közéjük, mindegy is ő dolga.

Az ajtó még nyitva volt, bentről nagy röhögések hallatszottak. Homlokomat ráncolva léptem be a nagy házunkba. Lout húztam magam után a többiek maguktól csatlakoztak. Belestem a nappaliba. Szinte leesett az állam. Sörös üvegek, van, aki cigizett is. Tele van sötét emberekkel a nappali. Fekete ruhák, tetoválások, piercingek festett haj. Emósok gótok stb. Döbbenten álltam Gemma elé, aki csak egy laza, ˝szia öcsi˝vel elintézte a dolgot. A karja után kaptam, mire megfordult. A lépcső felé mutatva jeleztem az indulást, egy gyors mozdulattal kihúztam Lout a konyhába, mert ott biztonságban lesz, amíg vissza nem érünk. Bár Gem volt az idősebb testvér, mégis határozottabb voltam, tekintélyt parancsoltam neki egy nézésemmel is. Meg hát persze a magasságom is nagyot növel rajta.

- Igen? – fordult felém nagy lendülettel, de visszább vett mikor szemeim szikrát szórtak.

- Elmondanád mégis ki ez a társaság? Kik ezek szektások? Honnan szedted őket össze?

- Barátok.

- Mégis milyen barátok ezek? Egyáltalán hogy a fenébe jutott eszedbe ez az őrültség, hogy cigiző piáló embereket hozz a házunkba, mikor anyuék elutaztak és rád hagyták a felügyeletet?

- Tényleg? – csattant fel. – Te beszélsz? Ide hozod a barátodat, kézen fogva jöttök mintha ez természetes lenne. Hogyan mersz a tükörbe nézni azzal a tudattal, hogy buzi vagy?  Hogy mered a barátaimat leszólni? – mondta az utolsó szavakat már jóval hangosabban.

Idegesen lesütöttem a szememet. Nem azért mert szégyellem, hanem, hogy visszafogjam  magam nehogy meglendüljön a kezem. Ledöbbentem a szavain.  

- Ez nagyon durva volt. Emlékszem, neked mondtam el először az igazat. Mert megbíztam benned, és tudtam, te sose élnél vissza vele hisz nem ítéled el a másságot. – suttogtam lemondóan. – Éppen ezért döbbenek meg rajtad. Ne nekem mondjad, hogy nézzek tükörbe. Tedd meg saját magad. Ez nem te vagy Gemma. Ja, és az amit mondtál... Egyszerűen undorító volt.

Lassan fordultam meg, de előtte mélyen a szemébe néztem. Nem bánta meg, láttam a szemeiben. Halkan lesétáltam a lépcsőn. Úgy döntöttem taktikát váltok. Nem dobom ki a bandát, hagyom hadd maradjanak, mert annyi szeretet még van bennem, hogy nem akarom leégetni a nővéremet. Nincs jogom megmondani kivel barátkozzon. Így legalább szemmel tudom követni, ha esetleg valami olyat tenne ami nem legális.

A konyhába visszaérve Louis és Niall beszélgetett, a lányok eltűntek gondolom megismerkedni a másik vendégekkel is. Mosolyt erőltetve az arcomra beálltam Lou mögé, és átölelve a hasánál összekulcsoltam ujjainkat állam pedig a vállán pihentettem. Ni egy sejtelmes mosollyal ránk nézett, és egy ˝azt hiszem mennek kell˝ szöveggel ott is hagyott minket kettesben. Louis elé léptem, és egy csókot nyomtam ajkaira. Zavartan nézett le szemeimből, de nem járt jobban, mert ott kezeink voltak. Elpirult.

- Nem megyünk át a többiekhez? –kérdezte nagy meglepetésemre. Vállat vonogatva lesegítettem a székről. Átsétáltunk ezt a pár métert, és beláttunk a nappaliba is már. Kissé elhúztam a számat mikor megláttam egész mélyen belemerülni egy beszélgetésbe Gem-et.  A kanapé felé vettük az irányt, láttam Loun, hogy szemivel a kishúga után kutat. Talán nem volt a legjobb ötlet idejönni, sőt még haza se. Leültem egy szabad helyre, direkt úgy, hogy Lounak az ölembe kelljen helyet foglalni. Mosolyogva öleltem át a derekát és gyors csókot adtam a szája sarkába. Velem szemben lévő 20-as éveiben járó fiú grimaszolva nézte végig a műsorunkat, de egy szemöldök felhúzással elintéztem.

Egyre több embernek tűnt fel, hogy a helységben van egy páros, ami nem megszokott.  Hát persze mi voltunk azok. Nem kellett sokat tennünk, nem faltuk egymást, már az is elég volt ahogyan az ölemben ült. Louis kényelmetlenül érezte magát, feszült volt és folyton össze-vissza tekintgetett. Hirtelen felugrott és szólt, hogy elmegy inni ért. Körbenéztem hátha megpillantom a többieket is. Mindenki el volt foglalva a másikkal fel se tűnt egy srác hiánya.

Csörömpölés jött a konyha felől. Valaki leejtett egy poharat, nem igazán foglalkoztak vele. Engem nem hagyott nyugodni a tudat, ezért felálltam a kanapéról és Lou után mentem. Az ajtó mellett, ahogy beléptem egy üvegpohár szilánkjai hevertek. Feljebb emelve a tekintetem megpillantottam Louist és egy másik srácot. Érdekes helyzet volt.

- Hé! Mit csináltok? – kérdeztem hangosan. Mindketten felém néztek. Az emós srác visszarántotta a kezét, ahogyan az én barátom is. A fiú egy semmit motyogva elfordult, elrúgott egy szilánkdarabot, és kisétált az ajtón, ahol az előbb bejöttem. Kérdőn fordultam Lou felé. Odasétált hozzám, de kikerülve tovább ment, egyenesen az előszobába. Felkapta magára a cipőjét és indult kifelé a bejáraton. Észbe kaptam, és utána futottam.

- Hé, várj!

Lassított a tempóján és én beértem.

- Mi történt? Mit mondott?

Nem válaszolt. A kezéhez kaptam, mire ő felszisszent. Odakaptam a tekintetem szinte le is blokkoltam. Lehetett látni rajta a szorítás nyomát, vörös volt az egész csuklója.

- Ez mi?

- Nem érdekes. Hagyjuk!- rántotta ki a kezét az ujjaim közül.

- Ezt nem hagyhatom. Most azonnal tudni akarom miért bántalmazott az a srác. Miattunk?

Nem szólt, csak a szemembe nézett. Tekintete elkomorult nem csillogott benne a megszokott vidámság. Tudhattam volna. Az összes ítélkező, nem tetszett nekik a 2 meleg srác. Kiszemelték a leggyengébbet, a kicsi törékeny Lout. Nem tudtam mit tenni. Gyűlöletet éreztem, meg akartam keresni és jól nekivágni a falnak. Az előttem álló mintha olvasott volna a gondolataimban, két kis tenyerével az ökölbe szorult ujjaimat próbálta ellazítani.

- Ne csinálj jelenetet, nem érné meg.

- Oké, de akkor ígérd meg, hogy visszajössz, felmegyünk kettesben a szobába, és ott leszünk egész este. – mosolyogtam rá perverzen.

Nem mondott semmit, csak egy mozdulattal közelebb lépett, kezeit nyakam köré fonta, és mélyen a szemembe nézve hosszasan megcsókolt.

Szédülve váltunk el, lihegtünk a levegőhiány miatt, de mégis mámorító volt.

- Akkor ezt igennek veszem. – mindketten elmosolyodtunk, ujjaimmal az övéit illesztettem össze, és fordítva a helyzetünkön elindultunk vissza a nagy ház kapuja felé...

14. Csak 2 barát

Sziasztok! Az én mikulásom egy napot késett. Jó olvasást!:*

* Harry*

Nem is olyan sokáig tartott az édes pillanat, Louis egyből kitalálta, hogy kérdez és én válaszolok rá. De nekem ez nem tetszett, és még ő volt felháborodva, mikor csak úgy hadarta a mondatokat, hogy én válaszoljak rá. Végül bevetette a párnáit is, amikkel csapkodott ahol csak elért, de kicsavartam a kezeiből a ˝fegyverét˝, és átvettem a szerepet, már én ütögettem. Kipirosodott arccal nevetgélt.

- Hazza! Hagyd, abba kérlek! Jó leszek!- vinnyogott. Válasz egy gonosz vigyor volt, és arcon csaptam. Ez egy nagy háború, nem adhatja fel, most kezdődik. Legalább szórakozunk együtt. Hát nem is adta fel, inkább megfutamodott. Kivágta a szobája ajtaját, és elrohant a folyosón. Felugrottam az ágyról, utána indultam, nem is kellett sokat keresni, a lépcső felső fokain állt várva a reakciómat. Megtorpantam, egyenesen, mélyen a szemébe néztem. Úgy állt ott velem szemben, mintha 5 éves lenne és én lennék a bátyus, aki játszik vele valami fogócskát. Végül is, miért ne? Persze azért nem adok neki előnyt, amúgy is idősebb nálam, maximum gyengébb. Kihívó mosolyt küldtem neki, és elindultam eléje. Hirtelen ott teremtem mindig gyors voltam futásban és jó is. Eközben ő már a lépcső felénél visítozva futott. Az lett, ahogy megéreztem, megcsúszott és a többi ment magától. Lerohantam, láttam, ahogy rázkódik a válla. Azt hittem nagy a baj, de amikor kitört belőle a röhögés mosolyt csalva az arcomra felkaptam kezeim közé és tovább mentem vele.

A nappaliban Lottie és Bren beszélgetett, és mi Lou val belerondítottunk a csajos reggelbe, mikor nevetve becipeltem, ledobtam a kanapéra, és ráestem.  

- Ahh! – nyögött fel a súlyomtól. – Hazz szállj le, nehéz vagy. Légyszi!

- Ne nyafogj, élvezd a társaságom. – mosolyogtam rá. Felnéztem a lányokra. Feltűnt nekik a jelenlétünk főleg a hangoskodás dobott rá még egy lapáttal. Bren nézett egy ideig, majd nagy szemekkel hallgatva tovább Lott tanácsait, és kortyolgatta a bögréje tartalmát.

- Hé, csajok, mi a téma? – kérdezte Louis, miután megadtam magam, és elengedtem.

- Az újságot olvassuk. – mutatták fel vállat vonogatva.

- Aha. És legalább izgalmas? Amúgy pedig mi van ebben? Csak lányoknak?

- Bátyus, csak nem akarsz te is egy ilyet? – nevetett fel Lottie.

–Miért ne? – csillant fel a szeme a haveromnak. Válaszul nekidobták a magazint, és egyből bele vetette magát. Hihetetlenkedve néztem össze a lányokkal. Közelebb mentem, leültem az üres fotelba, amiben egy nagy puha párna volt. Emlékszem a miénket eldobtam és ezek szerint ide jutott. Törökülésbe helyezkedtem, elfogadtam a felém nyújtott teát. Lehiggadva és mosollyal az arcomon hallgattam fecsegéseiket, az unalmasabbnál unalmasabb lányos témákat elemzik, számomra teljesen lehengerlő volt. Aztán sikerült feloldódnom, a nem mindennapi társaságban. Lottival régen nagyon sok időt töltöttem, szinte kishúgom volt. Iránta nem szerelmet éreztem, csupán havert, szerintem fordítva is így van. De ha nem, nekem az sem baj, semmi se fog köztünk lenni, ami esetleg több lenne barátságnál.

Bren viszont már más tészta volt. Legszívesebben most leteperném, és egy csók közben elmondanám, hogy szeretem. Annyira aranyos, ahogyan hatalmas mosollyal mesél szinte mindenről és mély meghatottsággal hallgatja a mi történeteinket is.

***

Leugrottunk a parkba, sétálunk egy kicsit kikapcsolódásként. Az ebédet Louéknál ettem, szóltam anyuéknak, hogy maradok még egy darabig. Ez azért kellett, mert az én drága Gemma nővérem hívott haza pár haverját, és szerinte nekem meg kéne ismernem őket. Nem szívesen tenném, vissza nem akartam utasítani ezért is jutott ˝véletlenül˝ eszembe a közös program. Amúgy is nagyon jóba lettünk a lányokkal.

Louis kivesézte az újságot, ami amúgy egy ifjúsági magazin. Megítélésem alapján ő kinőtte az ˝ifjúkort˝ de ahogyan ő gondolja. Nagyon aranyosan nézett ki a kanapén begubózva hatalmas pulcsival, kapucnival a fején, miközben be van takarózva és olvas. Azt mondta fázott, amit nem értek. Most is egy hatalmas pulcsiban ácsorog mellettem várva az indulásra. Még Lottie elmagyarázta anyukájuknak, hogy csak egy séta, nem készül ott aludni senkinél. Ezen felnevettem. Emlékszem, egyszer azt mondta fut egy kicsit az utcákon, de pont kint álltam a házunk előtt. Ő arra jött, és összetalálkoztunk. Már akkor bevetettem a sármomat, és elcsábítottam egy kicsit. Pár kacér mosoly után a nappaliban filmeztünk nálunk. Mire vége lett a filmnek besötétedett. Megkért, hogy kísérjem haza, de én felajánlottam a nálunk alvás lehetőségét. Természetesen nem történt semmi azon az éjszakán, eszünk ágában sem volt olyat tenni. Csak 2 barát. Persze másnap csúnyán kikapott, szobafogság stb. Emlékszem Louis nagyon kiakadt, ő is azt hitte volt valami. 8 napig írhattam mindenből a házi feladatait. Rég volt, most viszont most van és éppen a kis barátnője fejét akarom elcsavarni ezért egy ügyes álcázott mozdulattal máris mellette sétáltam az utcákon.

Gondolataimban fellapoztam a ˝Csajozzunk be˝ szótáram és az első lépéseket meg is tettem. Jött magától minden dolog, a kiscsaj kiájult tőlem. Lottie is észrevette a trükkjeimet, halvány mosollyal rám kacsintott ezzel is jelezve, hogy megengedi. Louis viszont különösen csendben kullogott előttünk.

* Louis*

Kár volt belemennem ebbe az idióta sétába. Harold a szemem előtt flörtöl egy lánnyal, akinek szemlátomást tetszik ez a dolog. Előre is siettem, nincs semmi kedvem azt nézni, ahogyan előttem fognak smárolni. Pedig reggel a konyhában még az ölében ültem, és élveztem, azt, ahogyan csakis velem foglalkozik. Na, akkor kezdődhet a mérgelődés magamban és a nézzük láthatatlannak Hazzust program. Szép kis délután lesz ez...

13. Hazza, annyira imádlak!

* Harry *

- Bazdmeg te mi a francot keresel itt? Mit tettél szegény sráccal? Ha a főnököd megtudja, ezt bajba leszel, és esküszöm, hogy vissza fogja hallani! – akadtam ki, és még egyet behúztam neki. A tudat, amikor megláttam, hogy Louist bántja, a kis törékeny kezeit lefogja... enyhén szólva kiakasztó volt. Ismerem ezt a vadállatot, bármire képes, láttam párszor a munkája közben. – Most azonnal eltakarodsz innen, és nem mész annak a fiúnak a közelébe oké? Azt gondolom, te sem szeretnéd, ha feljelentene!- emeltem fel a hangom, mire idegesen a szemembe nézve elment. Kicsit sem ijedtem meg, engem nem bánt, és le is nyomom. Megvártam, amíg eltűnik az ellenkező irányba, majd megfordultam és rohanni kezdtem Lou hoz. Nem tudom, hogy reagál erre az egészre, remélem kiheverte a régi pánikolós korszakát.

Előttem állt az a megszokott ház, szép ablakokkal tele élettel. Nem érdekelt kit keltek fel, hangosan kezdtem kopogtatni. Pár másodperc múlva lehetett hallani, ahogyan elfordítják a kulcsot a zárban. Az ajtó mögül viszont egy zöld szempár jött elő, majd koromfekete tincsek, ami egy csodaszép sápadt mégis egészséges arcot kereteztek. Első gondolatom az volt, hogy rossz helyen járok, hiszen Lottinak kék a szeme a haja pedig szőke. De amikor megjelent az ajtóban még egy lány, akiben már biztos voltam, hogy Lottie lesz, elmosolyodtam.

- Harold! – mondta ki a nevem olyan aranyosan, és boldogan a nyakamba ugrott. Azonnal visszaöleltem, régen nagyon jóban voltunk. – Te még élsz? Gyere, mesélj!- húzott magával a konyhába. – Mi a baj? Jaj, Louis hoz jöttél?

- Igen, de megvár! Nagyon nagy lettél! És szép is! – kacsintottam rá, mire fülig pirult. Magamban azért hozzátettem, hogy olyan szép, mint a bátyád. – Na, gyere ide, annyira hiányoztál! – húztam az ölembe, és jó szorosan köré csavartam a karjaimat. Közben teljesen megfeledkeztem arról a gyönyörű csajról, aki már a konyhapulton ült teát kortyolgatva a bögrémből. Most jobban megfigyelhettem. Hosszú lábai vannak, karcsú teste, gyönyörű arca. Hmm..

A konyhában hirtelen Lou jelent meg. Sápadt volt, de azon kívül semmi komoly dolog, de az arcán még lehetett látni a pirosságot a pofonok után.  Körbenézett a társaságon, tekintete megakadt nálam. Mélyen a szemébe néztem, kicsit tartotta a szemkontaktust, de elindult, elfordította a fejét, és a szekrényből kivett egy bögrét. Megtöltötte teával, nekidőlt a pultnak és csak nézett. Eközben Lottie édesen fecsegett az ölemben, de mégis fészkelődni kezdtem. Nem a súly miatt, vékony lány volt, és még csak 15 éves.

- Öhm, Lott elengedlek oké? – kérdeztem nevetve, mire ő is felkuncogott, felpattant kihúzott egy másik széket mellettem.

- Harry te nem Louis hoz jöttél? Mert itt áll. – mutatott az említett személyre.

- De!- mosolyogtam. – Louis! Most te jössz! – kacsintottam rá. Természetesen arra gondoltam, hogy üljön az ölembe. Ez megszokott volt, folyton egymáson ültünk régen. Ellökte magát a pulttól, öntött ki még teát, és elindult felém. Kitártam a karjaimat, jelezve, hogy jöhet, felkészültem. Nem habozott sokáig, halvány mosollyal elhelyezkedett. Nyomtam egy puszit az arcára, miközben elvettem tőle a bögrét és beleittam. Láttam a kikerekedett szemét az idegen lánynak, de nem sok időm volt ezen gondolkozni ugyanis a tea szörnyű volt. Köhögni kezdtem és Lou kezébe adtam a poharat.

- Hazz minden rendben?

- Aha. Te még mindig ezt a teát iszod? Hányszor kértem, hogy szokj le – viccelődtem tettetett sértődöttséggel. Egy hátba ütéssel megúsztam a dolgot. Mosolyogva néztem körbe, perverz vigyort küldtem a titokzatos vendéghez, akinek még mindig nem tudtam a nevét. – Lottie, mit is mondtál, hogy hívják a kis barátnődet? – húztam fel a szemöldököm.

- Óóó.. tényleg.. reggel van még. Szóval. Harry. ő itt Bren. Bren: Harry.

Szóval Bren. Biztos becenév, nem igen hallottam még ezt. Kacéran rávigyorogtam, láttam az arcán, hogy nem tud ellenállni a mosolyomnak. Ő csak szelíden megmozdította a szája szélét, leugrott a pultról, és elindult kifelé a konyhából.

- Na, Louis, szerintem mi ketten most induljunk fel a szobádba, és beszélgessünk! – csaptam a fenekére, miközben ő feszülten nyelt egy hatalmasat. Felálltam, megfogtam a kezét, és összekulcsoltam az ujjainkat, hogy életlenül se tudjon esetleg elszökni. Húztam magam után fel a lépcsőn. A szobáját sem kellett sokat keresnem, ezen az emeleten az ő ajtaja volt az egyetlen, ami üresen állt. Az összes többi tele volt ragasztva képekkel és nevekkel, így hát benyitottam hozzá. Becsuktam magunk mögött az ajtót és az ágyhoz vezettem. Leültünk, de a kezét még mindig nem engedtem el, de úgy látszott ő sem nagyon szándékozta az enyémet.

Nem szólt, ezért gondoltam nekem kéne kezdeményeznem. Még vártam egy percet, hátha, de semmi. Hűvös ujjaimmal végig simítottam arc élén, majd a halványuló vörös folton.

- Nem csíp? – kérdeztem lágyan. Megrázta a fejét. Csend uralkodott, egyikőnk sem szólalt meg. lentről hallottam az eltompult csengő zaját. Van csengő? Na, mindegy...

- Nagyon megijedtél? Elintéztem, többet nem jön ide, főleg a te közeledbe nem.

- Megölted? – kikerekedett szemmel nézett, de aztán elnevette magát.

- Hát persze! Érted bármit! – kacsintottam rá, majd aztán én sem bírtam tovább komoly arccal.

- Ismered?

- Egy haveromnak dolgozik. – sóhajtottam- Furcsa alakok, de majd szólok neki, hogy tartsa pórázon őket. Nem kell félned! – jelentettem ki, és egy puszit nyomtam arra a helyes arcára. Elmosolyodott.

- Tudom, amíg itt vagy nem félek. – jelentette ki. Csodálkozva néztem rá, nem tudtam miért mondja ezt. – Te olyan Hazza vagy. Magas, izmos, a korodhoz képest idősebbnek látszol, sokkal érettebb vagy mint a veled egy idősek. Tekintélyt tudsz parancsolni mindenkinek a magabiztosságoddal. Azok a smaragd szemeid, ha belenézek elveszek. Sok mindent ki tudok olvasni belőlük, de ha úgy akarod nem. Olyan vagy, mint egy testőr. – ellágyulva hallgattam szavait. – Ezzel szemben én alacsony vagyok, gyenge, észre sem vesznek, átlagos és még sorolhatnám...

- Shh!! – csitítottam el. – Ilyet ne mondj, te Louis vagy, akit mindenki szeret. Téged nem lehet nem észrevenni, sőt, az alacsony termetűek nekem sokkal jobban bejönnek. – Mosolyogtam rá perverzen.

- Ajjh Hazza, annyira imádlak! – vigyorgott rám, és szorosan átölelt. Beszívtam finom illatát, és a szabad ujjaimmal beletúrtam a hajába. 

Helló!:)  Valahogyan sikerült új fejezetet írnom, sajnálom a várakozást,de ugye azért még nem hagytok itt?! :) Remélem tetszett, még mindig köszönöm a feliratkozásokat!